2022 július12345678910111213141516171819202122232425262728293031

SLIPKNOT

2020/ február/ 04, 19:30

Leírás

A SLIPKNOT BEJELENTI 2020-AS EURÓPAI TURNÉJÁT

KNOTFEST ROADSHOW ELNEVEZÉSŰ ÉSZAK-AMERIKAI TURNÉJUK MÁR ELKEZDŐDÖTT

Miután tucatnyi ország slágerlistájának első helyen tért vissza sokat dícsért hatodik, We Are Not Your Kind című stúdióalbumával, a SLIPKNOT bejelentette 2020 év eleji európai turnéjának dátumait.

Corey Taylor, a SLIPKNOT frontemberének elmondása szerint: “Jó érzés visszatérni egy nagyszabású turnéra Európába és az Egyesült Királyságba. Nem számít, hányszor voltunk már, mindig azt érezzük, hogy soha nem elég, nem tudunk minden városban játszani, ahol szeretnénk. De egy dolog biztos: a közönség mindig a világ legjobbjai közül való.”

A Slipknot 17 európai országban fog fellépni, ezen belül csak az Egyesült Királyságban nyolc koncertje lesz majd. Az összes állomáson a BEHEMOTH fogja bemelegíteni a közönséget.

Óriási sikerű VOLT Fesztiválos fellépése után a csapat visszatér hozzánk, és 2020. február 4-én ad koncertet a Budapest Arénában!

Jegyek augusztus 30-án 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.
Elővásárlási lehetőség a Slipknot OutsideTheNine rajongói klub tagjai és a We Are Not Your Kind albumra online előrendelést leadott rajongók számára augusztus 27-én reggel 9, valamint délelőtt 11 órától lesz.
Az elővásárlási lehetőség a regisztrált Live Nation tagok számára is elérhető, augusztus 29-én 10 órától.

A SLIPKNOT, amely legalább annyira kulturális jelenség, mint amennyire rockegyüttes, globális hatást gyakorolt zenéjével és megjelenésével. A We are not your kind album kritikái széles média-spektrumot ölelnek fel, megerősítve az iowai zenekar újító és kreatív vízióját fennállása 20. évfordulóján. "Legújabb stúdióalbumával a Slipknot kiadta a karrierje egyik legerősebb albumát" - írta a Consequence of Sound, a The Independent pedig kijelentette: "A We Are Not Your Kind nyers ambíciója ugyanolyan megdöbbentő, mint a bemutatkozó anyagnál. A dinamika talán még jobb is.” A Ringer szerint „A Slipknot hatodik albuma… tovább erősíti azt az érvet, hogy ők koruk legfontosabb heavy bandája”, míg a Kerrang! véleménye: „20 évvel debütálása után a Slipknot ugyanolyan merész, félelem nélküli és izgalmas, mint mindig.” A Vulture dicsérte az új anyagot a „szúrós riffek örvénye, a harcias dobok és Taylor géppuskás költészete” kapcsán, míg az NME egyszerűen odatette: "A ‘Knot hatodik albuma egy lenyűgöző lemez."

SLIPKNOT infoért kattints:
Official Website | Facebook | Twitter | Instagram | YouTube
Apple Music | Spotify | Amazon Music

További információ a budapesti koncert kapcsán:
www.livenation.hu
www.funcode.hu

További leírások

Aréna belépési információk

Frissítve: 2022. március 8. 08:00

A Magyar Kormány 77/2022. (III.4) Korm. rendelete alapján 2022. március 7-től a koronavírusvilágjárvány elleni védelmi intézkedéseinek döntő többsége kivezetésre került, így jelenleg - akár beltéri vagy szabadtéri, zenés-táncos vagy előre megváltott fix ülőhelyre szóló belépőkkel lebonyolított – rendezvények, érvényes belépőjegy birtokában, védettségi igazolvány nélkül látogathatók. Egészségünk megőrzésének védelmében azonban javasoljuk, hogy a rendezvények során továbbra is fokozottan ügyeljenek a higiéniai szabályok követésére. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a rendezvényre történő belépési szabályok és korlátozások a rendezvény napjáig változhatnak, ezen aktuális szabályok megismerése minden esetben a rendezvény látogatójának, vagyis Önnek a feladata. A releváns információkról a Rendezvényszervező, a Jegyforgalmazó, illetve a rendezvény helyszínének weboldala igyekszik a lehető legpontosabban és naprakészen tájékoztatni a Jegytulajdonosokat, mindazonáltal az ezen oldalakon feltüntetetett információk esetleges pontatlansága, hiányossága miatt az oldalak üzemeltetői felelősséget nem vállalnak.

Arena entry information

Updated at 08:00AM on 8th of March, 2022

Pursuant to the stipulations of the Hungarian Government Decree 77/2022 (III.4), 7 March 2022 the vast majority of the protection measures against the coronavirus pandemic have been phased out, so currently events – whether indoor or outdoor, with music and dance or with pre-booked fixed-seat tickets - can be visited without a protection certificate, with a valid ticket. However, in order to protect your health, werecommend that you continue to pay close attention to and abide by hygiene rules during events. Please note that the rules and restrictions for entering may change until the day of the event, it is always the responsibility of the event attendee to be aware of the current rules. About the actually effective rules of entering and participating in the Event, the respective websites of the Event Organizer, the Ticket Distributor and the event Venue try to keep the ticket holders informed. The operators of the websites however do not take responsibility for any inaccuracies or deficiencies that may occur on their pages.