2024 október12345678910111213141516171819202122232425262728293031

NIGHTWISH - ENDLESS FORMS MOST BEAUTIFUL TOUR

2015/ december/ 12, 19:00

Leírás

Nightwish, Amorphis és Arch Enemy az Arénában

December 12-én ismét a Papp László Budapest Sportarénában üdvözölhetjük a Nightwish-t. A finn zenekar ezúttal Endless Forms Most Beautiful című új stúdiólemezét mutatja be, méghozzá két szintén évtizedes múltra visszatekintő, műfajában legendásnak számító együttes, a svéd Arch Enemy és a finn Amorphis kíséretében.


A Nightwish fordulatokban gazdag története egy évről évre sikeresebb zenekar pályáját adja ki. A kezdetektől a mai napig képesek fantasztikus álomvilágok megalkotására, és hallgató lelkének megérintésére fenséges kompozícióikkal. 1996-os megalakulásuk óta nem csak a szimfonikus metal legnagyobb zenekarává váltak, hanem műfajtól függetlenül is a legnagyobb aréna-zenekarok közé emelkedtek.

Négy év telt el az Imaginearum album kiadása óta – sok minden történt ebben az időszakban, éppen ezért a zenekar is úgy érezte, hogy ez az idő alkalmas új fejezet, új korszak nyitására a Nightwish történetében, ennek az új korszaknak a mérföldköve a márciusban megjelent Endless Form Most Beautiful album.

Ez a lemez az első kiadvány az új holland énekesnő, Floor Jansen (Revamp, After Forever) közreműködésével – Floor 2012 óta tagja a zenekarnak, a koncertlátogatók mellett a 2013-ban kiadott Showtime, Storytime című élő felvétel beszerzői is megismerhették már erőteljes és gyönyörű hangját. Floor érkezésének köszönhetően a dalok a korábbinál erőteljesebb, “operásabb” hangszínben szólalnak meg. A zenekart vezető Tuomas Holopainen elmondása szerint “a lágyabb, kevésbé operai hangvételű, ám annál bensőségesebb dalok rögzítése igazi kihívás volt Floor számára, hiszen korábban nem énekelt ilyen típusú dalokat. Mindenesetre lelkes hozzáállásával kihozta a maximumot sokoldalú orgánumából.”

A dobosi poszton is váltás történt: a kezdetek óta a zenekarral dolgozó Jukka Nevalainen egészségügyi problémái miatt távol maradt a lemezfelvételtől és a turnéktól, és felépülése alatt jó barátjára, a Wintersunból ismert Kai Hahto helyettesíti az álmatlanságban szenvedő zenészt. Teljes jogú tagként csatlakozott Troy Donockley is, aki már 2007 óta segítette számos hangszeren a zenekart: különböző sípokon, dudákon, buzukin és a hagyományos ír kézidobon, a bodhranon játszik.

A lemez felvétele Észak-Karéliában, Kitee városában zajlott, a produceri feladatokat Tuomas látta el a zenekar többi tagjának és Tero “TeeCee” Kinnunennek a segítségével. A nagyzenekari betétek szokás szerint a londoni Angel Studios-ban készültek, Pip Williams közreműködésével. Tuomas elmondása szerint a szimfonikus vonal fontos szerepet játszik a lemez hangzásában, bár mindvégig a háttérben marad, és három dalban pedig egyáltalán nincsenek szimfonikus vagy kórusbetétek. A borítót ezúttal is Toxic Angel készítette, aki kiváló érzékkel olvasztotta össze egy-egy képbe a szövegek mondanivalóját. Tuomas szerint ezúttal az volt a fontos, hogy minél több különböző növény- és állatfaj jelenjen meg, és emellett a borító kifejezze a természet és a világ szépségét.

A témaválasztást ugyanis az evolúcióelméletet kidolgozó Charles Darwin A fajok eredete című műve, és annak zárómondata inspirálta, a címét – Végtelen és csodálatos formák – is innen kölcsönözték, utalva az Anyatermészet évmilliós kreativitására. A lemez 11 tételből áll, melyeket Tuomas írt, a dalszövegek pedig a biológia és az evolúció tudományát is érintik. “Arra koncentráltunk, hogy minden földi élőlény kapcsolatban van a többivel, és egy közös őstől származik, és ezért az életnek ugyanazon a szintjén áll. Ez persze nem degradálja az emberiséget, de kifejezi a fajok közötti kapcsolatot.” Az első dalban Richard Dawkins, az evolúciót kutató híres biológus is megszólal. A lemezen egy 24 perces, 5 részre tagolodó tétel is található, The Greatest Show On Earth címmel, mely Tuomas szerint minden idők legjobb Nightwish dala. Az első kislemezes dal az Élan lett , melynek videóját itt láthatjuk: https://youtu.be/zPonioDYnoY

A Nightwish európai arénaturnéjára két olyan fellépőt hoz magával, melyek önállóan is évtizedek óta turnéznak és ismertek, ám a három zenekar összeállásának köszönhetően most először láthatjuk majd őket a legnagyobb előadókhoz méltó színpadon és technikai körülmények között. A Michael Amott vezette Arch Enemy évtizedes múltra tekint vissza, és nem kell bemutatni őket az extrém metal ismerői számára. A zenekaraz elmúlt években megerősödött felállással, Jeff Loomis (ex-Nevermore) és Alissa White-Gluz énekesnő csatlakozásával adta ki a War Eternal című lemezt, A Stolen Life című dal videója itt látható: https://youtu.be/gB4uhCqOH2k

A turné harmadik szereplője, a finn Amorphis 1990 óta aktív, és rendszeresen fellép Magyarországon is, ezúttal szeptemberben megjelent stúdiólemezük, az Under The Red Cloud bemutatására készülnek. A lemezen található Death Of A King videóját itt láthatjuk: https://youtu.be/Kc-gEds3eTM