LORD 45
2017/ február/ 11, 20:00
LORD 45 éves jubileumi koncert - 2017.02.11.
Papp László Budapest Sportaréna
A szombathelyi rock-együttes 1972-ben alakult meg. A zenekar a Lord cigarettamárkáról kapta a nevét. Többnyire feldolgozásokat játszottak külföldi sztároktól, mint a Deep Purple, a Nazareth, később a Sweet, a Slade, a Led Zeppelin és a Kiss. 1978-ban született meg az első saját dal "Rakétamotor" címmel. 1980-ban eljutott az együttes a budapesti Metró Klub országos tehetségkutató versenyére. Pohl Mihály énekes 1981-ben kerül a zenekarba. Erre az időszakra (1985) datálható a „Lord együttes himnuszának” is nevezett "Vándor" című dal megszületése. Ekkoriban három stúdióalbumot is kiadtak: Szemedben a csillagok (1988), Ragadozók (1989), Lord 3. (1990). A feltámadást az ezredforduló és a 2000. április 30-án tartott koncert hozta el, amikor ismét együtt állt színpadra az Erős Attila, Gidófalvy Attila, Gyurik Lajos, Pohl Mihály, Vida Ferenc felállású zenekar, amely 2002-ben új stúdióalbumot is készített. 2005-ben kezdett a zenekarban basszusgitározni Apró Károly. 2006 májusban a zenekar az az évi Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díját vehette át ünnepélyes körülmények között a Művészetek Palotájában. Legutóbbi albumuk 2010. április 1-jén jelent meg "Örökké" címmel. 2015 februárban csatlakozott a zenekarhoz, majd ugyanazon év nyarától állandó tagként szerepel Beke Márk billentyűs. 2016-ban, csak úgy mint az elmúlt 44 évben, nagyszabású országos turnét tart a zenekar. 2016-ban a zenekar Weöres Sándor díjat kap. A díj annak a művészeti tevékenységet folytató személynek, csoportnak vagy alkotó közösségnek adományozható, “aki vagy amely Szombathely város művészeti életében végzett kiemelkedő munkájával környezetében megbecsülést szerzett, vagy Szombathely város hírnevét gyarapítja”. 2017-ben a zenekar 45 éves, mely eseményt nagyszabású jubileumi koncerttel készül megünnepelni 2017 február 11-én a Budapest Sportarénában. Az alkalom egyszeri és megismételhetetlen lesz terjedelmét, dalválasztását, hang-, fény- és vizuáltechnikáját tekintve. Ugyanezen napon adja ki a zenekar a következő nagylemezét.