Itt élned, halnod kell történelmi utazás
2017/ december/ 15, 20:00
Az Esztrád Színház produkciójában újra Budapesten látható az Itt élned, halnod kell című rockmusical. 2017. december 15-én 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában kerül bemutatásra a látványos zenés történelmi utazás a tavalyi felejthetetlen Hősök terei szabadtéri ősbemutató után. 2017 nyarán és kora őszén a hat előadásból álló országos turné a hatalmas tömegek előtt mindenütt osztatlan közönségsikert aratott. Időközben egyre nagyobb közönségigény mutatkozott az ismételt budapesti előadásra. Így kerül sor a musical Aréna-beli bemutatójára.
A zenét a tavaly 40 éves Kormorán együttes házi szerzői Koltay Gergely és Szűts István szerezték. Ez úton is sokakhoz szeretnénk szólni, átélhető, látványos, az érzelmekre is ható módon, amely lehetővé teszi – Nemeskürty István tanár urat idézve –„a Patria fogalmának olyan fokú átélését, amilyent szavakba foglalt fennkölt gondolatok ritkán idézhetnek elő.”
A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumukat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás, amely dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójának segítségével idézi fel a magyar történelmet. Azokat a kiemelkedő korszakokat, fontos eseményeket, amelyek jelentősen befolyásolták a magyarság sorsát.
Koltay Gábor rendező:
"Az Itt élned, halnod kell szövegkönyvének összeállításakor arra törekedtem, hogy a honfoglalástól a rendszerváltozásig terjedő időszakban 25 képben idézzük meg a magyar történelmet, annak kiemelkedő időszakait, eseményeit, amelyek rövidebb, hosszabb időre befolyásolták a magyarság életét. Így dalok, szövegek segítségével egymás után jelenítünk meg olyan történelmi korokat, mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90- es rendszerváltozás. A felemelően szép és bátor emberi, történelmi példák felidézésével, és a magunk eszközeivel szeretnénk hozzájárulni, hogy hitet, erőt és bátorságot merítsünk a mindennapok küzdelmeihez."
Ezúton is meg kell emlékezni, hogy a produkció létrehozását 2016-ban az 1956- os Emlékbizottság támogatta, amelyet a kormány az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára való méltó emlékezés érdekében hozott létre.
A történelmi játék főszereplője az 1983-as legendás királydombi István, a király ősbemutató Koppány vezére, Vikidál Gyula. A további fontos szerepeket ugyancsak a rendező régi munkatársai, Bodnár Vivien, Deák Bill Gyula, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Sipos Imre, Varga Miklós, valamint két színpadra
termett gyermeke, Varga Vivien és Szabolcs alakítják.
Kisebb szerepekben a Vizeli Csaba vezette komáromi Magyarock Dalszínház tagjai, a látvány megvalósításában az Udovecz György és Zombori Mihály vezette hagyományőrzők, valamint artisták, és lovasok működnek közre.
A darab koreográfusa Doktor László.
Az elmondottak szellemében várunk minden érdeklődőt előadásunkra, bízva abban, hogy emlékezetes élményben lesz részük.