Halott Pénz
2019/ december/ 29, 20:00
A 15 éves születésnapját ünneplő jubileumi évét egy hatalmas Aréna show-val koronázza meg a Halott Pénz 2019. december 29-én, a Papp László Budapest Sportarénában.
A Halott Pénz 15 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult, majd egy hétfős zenekarral folytatta, amely az elmúlt években folyamatos listás helyezésekkel, díjakkal és többszáz koncerttel bizonyítja, hogy az ország egyik legnépszerűbb zenekara.
„Akik a Feneked a gyengémnél kinevettek, azok Instán azóta bekövettek” – így hangzik az önreflexió a zenekar Otthon című dalának sorai közt, és valóban az egyik legformásabb női testrész rímbe szedett dicsérete hozta meg az első robbanást számukra, amely aztán a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok lemezzel lett teljes egész. Így 2013 őszén egy új korszak kezdődött a zenekar életében. Ez az album hozta meg az első díjakat, elnyerte a legjobb rap vagy hip-hop kiadványnak járó Fonogram-díjat, többek közt olyan felvételeknek hála, mint az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala, vagy a Minden szobába kell álom. Ezt az elismerést egy évvel később a Valami van a levegőben című dal kapcsán két kategóriában is átvehették, amely ma is az egyik legnépszerűbb dala az együttesnek.
2016 áprilisában elkészítették az Ülni.Örülni.Megőrülni. című lemezüket, amelyen a Darabokra törted a szívem című, a zenekar eddigi egyetlen feldolgozása is szerepel. Az első Petőfi Zenei Díj átadásán ezt a slágert az év dalának választották, valamint az év zenekarának, az év albumborítójáért és az év videoklipjének járó szobrocskákat is bezsebelték. Utóbbi kategóriában a Wellhelloval közösen jegyzett Emlékszem Sopronban diadalmaskodott, ami a Volt Fesztivál történetének első himnusza lett.
A következő évtől a hazai fesztiválok állandó fellépőivé váltak, bejárták az országot, sorra születtek az új dalok és az új klipek, melyek újabb díjakat hoztak a zenekarnak. A 2018-as év is igen különlegesre sikerült, egy három állomásos telt házas Aréna turnéval kezdtek, majd Erdélyt bejárva, a hazai fesztiválok nagyszínpadain folytatták útjukat. Közben megjelent a Valami Amerika 3-ban is elhangzó Mindenre ráveszel és a közönségkedvenc Hajtól szívig.
Sikereik közé sorolható még, hogy elsőként játszottak három egymás utáni napon telt ház előtt az Akvárium Klub nagytermében 2015-ben és zsinórban nyolc alkalommal sikerült teljesen megtölteniük a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét a Budapest Parkot. Évente közel száz koncertet adnak, és az országszerte telt házzal futó turnékat igyekeznek időről időre megújuló, egyre erősebb látványvilággal rendelkező színpadi produkcióval meghálálni közönségüknek.
A 2019-es év a 15 éves jubileum jegyében telik. A tavaszi turnéjukat és a legújabb Amikor feladnád című dalukat követően a nyáron egy különleges 15 éves születésnapi műsorral léptek fel a Volt Fesztiválon, ám az ünnepi évnek még nincs vége!
A zenekar frontembere, Marsalkó Dávid így fogalmazott: „2004-ben indult el a Halott Pénz története, amiből végül egy olyan sztori lett, amiről álmodni sem mertünk volna. A sok-sok buktatón, nehézségen és mélyponton át vezető úton a legfontosabb mindig a közönség szeretete és ereje volt, nélkülük nem tudtuk volna végigcsinálni és nélkülük nem tartanánk itt. Ezért is gondoljuk úgy, hogy ez a jubileumi koncert nem csupán nekik, de róluk is szól majd.”
„Szóljatok anyunak és szóljatok az országnak!” A fesztiválszezon után a legnagyobb durranást az év végére tartogatja a zenekar: december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában egy kiemelkedően különleges show-val ünnepel rajongóival a Halott Pénz.