2024 március12345678910111213141516171819202122232425262728293031

Bruno Mars

2017/ május/ 30, 20:00

Leírás

A GRAMMY-DÍJAS ÉS MULTI-PLATINA ELADÁSOKKAL RENDELKEZŐ ELŐADÓ

BRUNO MARS

24K MAGIC WORLD TOUR ELNEVEZÉSŰ KONCERTKÖRÚTRA INDUL 2017-BEN

ÉSZAK-AMERIKÁBAN ÉS EURÓPÁBAN

 

– A varázslat március 28-án kezdődik a belga Antwerpenben és 85 koncert

követi majd az év végéig a két kontinensen –

 

– November 18-án megjelent Bruno Mars vadonatúj, 24K Magic című albuma –

 

– A turnéhoz most csatlakozó helyszínekre november 25-én 10 órától kaphatók belépők –

 

 

A többszörösGrammy-díjas, milliós lemezeladásokkal büszkélkedő énekes, Bruno Mars újabb városokkal egészítette ki múlt héten bejelentett jövő évi  turnéját - köztük Budapesttel, ahol 2017. május 30-án lép színpadra az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadója a Papp László Budapest Sportarénában!

A varázslat március 28-án indul a belga Sportpalotában, Antwerpenben, és júniusig az európai turné megáll többek között Londonban, Párizsban, Madridban, Zürichben, Koppenhágában és Berlinben is. Az észak-amerikai rész július 15-én indul Las Vegasban, a T-Mobile Arenaban, hogy 45 amerikai és kanadai város után egy négy estés finálét tartson novemberben a los angeles-i Forumban. A teljes turnén Anderson .Paak és zenekara, a The Free Nationals nyitja majd az estét, előzenekarként. További részletek a turné hivatalos honlapján, az énekes oldalán találhatók.

A koncertkörút első állomásait múlt héten jelentették be, hétfőn indult a jegyértékesítés, és a legtöbb városban 1 órán belül kitehették a megtelt táblát. Az új városokban, köztük Budapesten is, november 25-én, péntek 10 órától lehet megvásárolni a belépőket.

 

A 24K Magic turné az énekes azonos című vadonatúj albumának megjelenését követi, amely november 18. óta kapható az Atlantic Records gondozásában.

 

A 24K Magic World Tour Bruno Mars első koncertkörútja az óriási sikerű 2013-as Moonshine Jungle World Tour után, amelyre több mint 2 millió belépőt adtak el világszerte és 155 teltházas koncerttel büszkélkedhetett, köztük a budapesti előadással is, amire hónapokkal korábban elfogyott már minden jegy.

 

Legfrissebb információk Bruno Mars kapcsán:

WEBSITE

FACEBOOK

TWITTER

INSTAGRAM

YOUTUBE

 

A budapesti koncertről:

www.livenation.hu

www.ticketpro.hu

 

 

Bruno Mars-ról:

Többszörös GRAMMY® nyertes, és összesen húszszoros GRAMMY® jelölt. Harmadik albumának megjelenésésig Bruno Mars több mint 170 millió kislemezt és 26 millió albumot adott el, bekerülve ezzel minden idők legjobb eladásait produkáló művészek körébe. A kritikusok által is nagyra tartott énekes, dalszerző, producer, rendező és zenész szinte minden dalával uralta a slágerlistákat. Uptown Funk című kislemeze a 2010-es évek leghosszabb ideig slágerlista vezető felvételévé vált, a Billboard 57 éves története során csupán 9 másik dal tudott szintén 14 hétig első lenni. A dal nyert többek között 3 Grammy-díjat - köztük az Év Felvételéért -, valamint az MTV Video Music Award Legjobb Videó díját is megkapta.

 

Bruno Mars idén februárban tért vissza a Super Bowl szünetében Beyoncé-val és a Coldplay-jel közös fellépésével, amivel újabb rekordot írt: ő lett minden idők legfiatalabb Super Bowl előadója. Első öt #1 slágerlista helyezését csak Elvis Presley érte el nála gyorsabban a zeneiparban. Énekesként, dalszerzőként vagy producerként Bruno Mars eddig 35 “Hot 100” felvétellel büszkélkedhet.